![]() |
|
| elérhetőségek | szolgáltatások | publikációk | referenciák | |
| PUBLIKÁCIÓK / Idegengyűlölet Magyarországon - 2010. |
|
|
2010 augusztusában a magyarországi idegengyűlöletről kérdeztük a lakosság véleményét. Megkérdeztük, mennyire tartják ezt jelentős problémának ma Magyarországon, illetve hogy miképp látják a magyarok általában véve mennyire ellenségesek egyes népcsoportokkal, illetve nemzetek állampolgáraival szemben. Mindössze a megkérdezettek 14,7%-a véli úgy, hogy ma Magyarországon egyáltalán nem jelentős probléma az idegengyűlölet. Nagyjából ugyanannyian vannak, akik szerint határozottan jelentős gond (42,6%), és akik szerint bár a probléma jelen van, de nem jelentős (41,2%). A kérdésre az összes válaszadó 1,5%-a nem tudott, vagy nem kívánt válaszolni. |
1. ábra |
|
Demográfiai bontásban alapvetően kevés eltérés mutatkozott a válaszadók egyes csoportjainak véleménye közt, az egyetlen érdemi különbség az volt, hogy a 18-29 évesek körében lényegesen nagyobb azok aránya (61,1%), akik szerint az idegengyűlölet határozottan jelentős probléma ma Magyarországon. Ezután különböző népcsoportokkal, illetve nemzetek állampolgáraival kapcsolatban azt kérdeztük a válaszadóktól, hogy látják, általában véve mennyire ellenségesek velük az emberek hazánkban. A válaszadók ötfokú skála segítségével fejezték ki véleményüket, ahol az 1-es azt jelentette, hogy egyáltalán nem ellenségesek, az 5-ös pedig, hogy nagyon ellenségesek. Mivel a homoszexuálisokkal kapcsolatban jellemzően elutasító a magyar lakosság, kíváncsiak voltunk, arra is, hogy mit gondolnak a megkérdezettek, a velük szembeni ellenérzés mennyire erős. Erősebb-e vagy kevésbé jelentős, mint a roma illetve idegen ellenesség. |
2. ábra |
|
Az eredmények szerint a lakosság úgy véli, hogy ma Magyarországon az emberek messzemenőkig a romákkal, cigányokkal szemben a legellenségesebbek. Sorban ezután a homoszexuálisok, majd az izraeliták, zsidók jönnek. Úgy vélik a legkevesebb ellenérzés amerikaiakkal szemben érezhető, de nem sokkal rosszabb a helyzet az oroszokkal szemben sem.
A környező országokban élők közül a szlovákokkal, a románokkal és szerbekkel kapcsolatban kérdeztük a válaszadókat. A szlovákok és románok esetében azonos eredmény született, a lista 4. és 5. helyére kerültek. A szerbekkel kapcsolatban viszont úgy vélik a válaszadók, hogy kevéssé jellemző, hogy ellenségesen viszonyulnának hozzájuk a magyarok, a 12-es lista 10. helyére kerültek.
|
|
A kutatás 2010. augusztus harmadik hetében zajlott országos reprezentatív mintán. Mintanagyság: 806 fő. A mérés hibahatára 95%-os valószínűségi szint mellett maximum +/-3,5%.
>> vissza a publikációkhoz |